Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kakusei Országos Bajnokság

2015.03.30

 A tököli Városi Sportcsarnokban rendezték meg március 29-én a Kakusei Országos Bajnokságot, ahol tizenegy klub több mint kétszáz versenyzője mérte össze a tudását. A Balaton Budo ezúttal egy nagyobb létszámú csapattal vett részt a megmérettetésen, a legkisebbektől a legnagyobbakig minden kategóriában igyekeztünk versenyzőket indítani. Ez alkalommal is volt "első versenyes"indulónk, valamint a legfiatalabbak között négyen először indultak kata versenyszámban. A versenyzés egyfajta felmérése az edzésen végzett munkának ezért én azt kértem legfiatalabb korosztálytól, hogy vegyék komolyabban az otthoni munkát, ha még fényesebb érmeket szeretnének elérni. A magas csapatlétszám miatt sajnos nem tudtam ott lenni minden induló mögött, ezért köszönöm a haladó karatésoknak, akik segítették a csapattársaikat, valamint szeretnék köszönetet mondani a szülőknek, hogy egy ilyen távoli versenyre is elhozták a gyerekeket és végig izgultak velük-vagy helyettük.
Az alábbi eredmények születtek:

Fonyód:
Szabó Száva 8-9 éves kata bronz érem, kumite bronz érem,

Balatonkeresztúr:
Vimmer István 8-9 éves "D"kata ezüst érem,
Lévai Roland 8-9 éves "B"kata bronz érem,kumite bronz érem,
Szalai László 6-7 éves"A" kata ezüst érem, kumite bronz érem,

Balatonfenyves:
Hegedűs Julianna 8-9 éves kata bronz érem,kumite bronz érem,
Dömötör Marcell 8-9 éves "A"kata arany érem, kumite arany érem,

Balatonboglár:
Kauer András 14-15 éves kata arany érem,
Koós Bálint 8-9 éves kumite bronz érem,
Panics Dominik 8-9 éves "A" kata bronz érem,kumite bronz érem,

Balatonföldvár:
Tomka Bendegúz 6-7 éves "B"kata bronz érem, kumite bronz érem,
Ligeti Ábel 6-7 éves "C" kata bronz érem,kumite bronz érem,

Balatonszárszó:
Jerkus Brájen 8-9 éves "A" kata ezüst érem ,kumite ezüst érem,
Krukk Cintia 10-11 éves lány kumite bronz érem,
Simon Dorottya 10-11 éves lány kata bronz érem,
Simon Zoltán +30 kata bronz érem, kumite bronz érem,
Susóczki Richárd 14-15 éves kata bronz érem,
Szekér Bálint 14-15 éves kata ezüst érem, kumite bronz érem,
Kálosi Roland 12-13 éves kata arany érem, kumite ezüst érem,
Csapat kata 14-15 év:arany érem:Susóczki Richárd, Szekér Bálint, Kauer András.

Gratulálok minden Balaton Budós versenyzőnek!!!

kakusei--ob-2015.03.29.-045.jpg